Tunézia, Tunisz – A részeredmények alapján a vártnál nagyobb győzelmet arathat az alkotmányozó nemzetgyűlési választásokon az Ennahda mérsékelt iszlamista párt. Kilenc választási körzet adatai ismertek, ezek alapján nem zárható ki, hogy Rasid Ganusi pártja egyedül is megszerzi a kormányzáshoz szükséges többséget.

A vártnál lassabban halad az eredmények nyilvánosságra hozatala a vasárnapi választás után. A lebonyolításért felelős választási testületet is meglepte az óriási részvétel, és ezért haladnak lassan az összesítésekkel. Az EU-s megfigyelők tapasztalatai azt mutatják, hogy a választások rendben zajlottak. Az első panaszok is beérkeztek már a független választási testülethez, és tegnap egy százfős csoport tüntetett is, mert szerintük az Ennahda csalt.

Az első eredmények szerint, kilenc körzetben a mérsékelt iszlamista párt nyert, ezzel 37 helyet már megszerzett a 217 tagú nemzetgyűlésben. Ezt a pártot követi a Moncef Marzouki vezette Kongresszus a Köztársaságért 9 hellyel. Egyre valószínűbbe, hogy az Ennahda, akár a kormányzáshoz szükséges többséget is megszerezheti, de nyilatkozataikból az derült ki, hogy ennek ellenére koalícióban gondolkodnak, hogy az új alkotmány a legszélesebb törvényhozási támogatással szülessen meg.

Közben a baloldali Ettakatol párt elnöke a belga Le Soir napilapnak azt nyilatkozta, hogy pályázik a köztársasági elnöki posztra, mert képes lenne összefogni és megbékíteni a tunéziaiakat, győzelme egyúttal a Nyugat számára is pozitív üzenetet hordozna. Ben Dzsafár arra is felhívta a figyelmet, hogy az új kormánynak meg kell majd győznie a tunéziaiakat, hogy kézbe veszi a dolgokat, és a befektetőket is biztosítania kell arról, hogy érdemes  Tunéziát választaniuk.