tunisiaTunézia, Tunisz – Több tucatnyi utazási iroda zárhat be záros határidőn belül Tunéziában, ha a kormány nem fogadja meg a Tunéziai Turisztikai Szövetség által vázolt sürgős feladatokat. A cégek, ha erre a lépésre kényszerülnek, több ezer munkanélkülivel növelhetik az állástalanok számát az országban, és a központi költségvetés is kevesebb bevételhez jut majd.

Tavaly a forradalom miatt volt jelentős kiesés a tunéziai idegenforgalomban, az idén pedig a kormány toporgása nehezíti az ágazat cégeinek gazdálkodását. Az utazási cégek tunéziai szövetsége szerint több tucat vállalkozás mehet csődbe napokon belül, ami sok száz dolgozó elbocsátást eredményezheti. A szervezet azonnali beavatkozást kér a kormánytól. Javaslataikat már egy éve eljuttatták a kabinetnek, válasz azonban eddig nem érkezett. A turizmus ipar fellendítéséhez egyebek mellett az adminisztrációs terhek csökkentését, pénzügyi támogatást, adócsökkentést kértek. Sürgősséggel javasolták, hogy induljon kampány a turisztikailag fontos körzetek tisztaságáért. Lényeges kitétele a turisztikai szövetségnek a mekkai utazások monopóliumának eltörlése. Ezzel eddig a megbuktatott elnök feleségének, a Trabelsi-klánnak az egyik tagja foglalkozott. Hírek szerint nem csak utaztatott, de csempészett is, és a korrupció is mindennapos volt a cégnél. Az utazási irodák még két hetet adtak a kormánynak, hogy érdemben válaszoljon javaslataikra.